Text Size
Európai Regionális fejlesztési Alap
 

Hírek

Nosztalgia Strandfürdő új köntösben Egerszalókon!

Szinte családias hangulatú ünnepség keretében 2015. június 20-án délelőtt adta át Egerszalókon a Nosztalgia Strandfürdőt a Saliris Resortot üzemeltető Társaság új felszámoló biztosa és Egerszalók polgármestere Varga István. Az átadást megelőzően a vendégek egy héten keresztül tesztelhették a megújult fürdőt.

A három hetes felújítás alatt a fürdő kiszolgáló épületei, öltöző, WC, zuhanyzó új helyre kerültek, a medencék előtti rész új burkolatot kapott, az egyik medence fölé féltető került kialakításra, hogy esőben is legyen lehetőség a fürdőzésre. A szabad területek füvesítése megtörtént, így néhány héten belül kellemes napozófelületek állnak majd a vendégek rendelkezésére.
Bíró Ágnes a fürdő vezetője elmondta, hogy bizonyára emlékeznek még arra, amikor a feltörő gyógyvíz akadály nélkül folyt végig a domboldalon és egy kis medencében gyűlt össze a vendégek örömére. A strandfürdő ezt a nosztalgikus érzést kívánja feleleveníteni. Sokan látogatták nap, mint a nap a strandot, a tavalyi évben például közel 64 ezren. Ahhoz, hogy ez a szám tovább emelkedjen, nagy szükség volt már egy átalakításra, hogy kulturált környezetben tudják fogadni a vendégeket.
Egy régen dédelgetett vágyunk teljesült azzal, hogy a Nosztalgia Strandfürdő megújult, új elrendezést kapott, ezáltal a vendégek számára kellemesebb környezetet biztosít, mondta el köszöntőjében Varga István, Egerszalók polgármestere, hiszen a település lakosai közül is sokan rendszeresen látogatják a fürdőt.
Szádeczky Kornélia a Gyógyvizek Völgye TDM Egyesület TDM menedzsere üdvözölte a fürdőzés körülményeinek változását, hiszen egy olyan wellness elemektől mentes, egyszerű, de igen hosszú nyitva tartással üzemelő fürdőegység újult meg, amely az egyszerűségével és a gyógyvizek kútból közvetlenül vizet kapó medencékkel a gyógyulásra vágyó idősebb fürdővendégeket éppen úgy vonzza, mint az éjszakai fürdőzésre érkező fiatalokat, baráti társaságokat.

"...Megpihenni csak itt szabad,
Aki eljön, itt is marad,
Nem akar majd tovább menni,
Rájön, milyen jó itt lenni!

Van itt víz, vagy százhúsz fokos,
Abban ázik, aki okos,
Gyógyírt jelent búra, bajra,
Csúzra, csízre, csupasz hajra... "
/Szőke Andrea/
 

 

 

 

Látnivalók

Fürdők

Szállások

Programok

Videó

Csomagajánlatok